All posts by admin

Pályázat nonprofit szervezeteknek

palyazatiroA nonprofit szervezetek is tudnak pályázni, sőt előszeretettel használják fel a kínálkozó forrásokat és lehetőségeket. A pályázat nonprofit szervezeteknek egy olyan különleges kiírás, ahol nem a növekedés és a verseny a cél, hanem a környezetben élők megsegítése, akár egy hátrányos helyzetű, de tehetséges fiatalok nyaraltatása, vagy eszközbeszerzése. A közösségi célok megvalósítása egységet kovácsol, és olyan lehetőségeket rejt, ahol számos további fejlesztést, és erőforrást tudnak megpályázni. Ezeket a szervezeteket külön pályázatíró cégek kezelik, és profi módon tudják kezelni a számunkra legtökéletesebb kiírásokat. Nagyon fontos a szakmai felkészültség és a jól megírt pályázat, hiszen ez a kulcs a sikerhez és, hogy további célokat elérhessenek. A közös együttműködés nem merül ki egy pályázat megírásában, hiszen ezen a téren nagyon sok, akár szezonális forrás akad, amit érdemes folyamatosan figyelni és a pályázati anyagot időben benyújtani. A közösség építése és a közös célok, valamint a fejlődés egy olyan egységet kovácsol, ahol a gazdasági társaságok a profitjukat is beleviszik és további új lehetőségeket nyitnak a szervezet hosszú távú céljai elérésében.

Paleo webáruház mindenkinek

nulifeNassolás helyett egészséges ropogtatnivalók. Kerüld a felesleges kalóriák bevitelét és helyezd előtérbe minden esetben az egészséges táplálkozást! A nassolásról, a filmezés közbeni csipegetésről nem kell lemondanod, csak ezentúl megfontoltan kell bekészíteni a mozizáshoz a finomságokat. A cukrozott üdítők helyett kerüljön citromos víz a poharakba, a pattogatott kukorica és a csokoládé szeletek helyett pedig kínálj Paleo édességeket és süteményeket családtagjaidnak. Cukor helyett Eritrit kerüljön a limonádéba és fehér liszt helyett süss teljes kiőrlésű gabonából ropogtatnivalókat. Kerüld el a felesleges kalóriákat és a chipsek helyett tegyél friss gyümölcsöt és zöldséget a mártogatósokhoz. Reformáld meg a nassolást és ints búcsút a plusz kilóknak. Keresd az egészséges táplálkozás alapanyagait, a Paleo diéta kellékeit a virtuális polcokon és rendelj otthonról, kényelmesen! Legyen ezentúl minden nassolás egészséges! Süss Te is teljes értékű alapanyagokból színezék és ízfokozók nélkül!

Papucs és szandál nagy választékban

csizmaA tavasztól őszig tartó időszakot azért szeretem, mert kicsit lazábban lehet öltözni. Leginkább a laza cipőkre gondolok. Nagyon örülök, mikor először érezhetem lábamon a szandál és papucs lehelet könnyű mivoltát. Mikor azt érzem, hogy nem fülled a lábam és nincs bezárva. Ebben az évben szandált nem kell vennem, mert van miből választanom, de papucs kell. Nem is egy. Szeretnék egy csinosabb papucsot és egy strandpapucsot. Nagyon jó lenne minél előbb, mert a nyár nagy részét ezekben töltöm és most nincs mihez nyúlnom. Nézegettem a papucsmárkák közt. Birkenstock, rider, ipanema és grendha márkák között keresgélek. Elsőként a rider papucsok látványán akadt meg a szemem, aztán utána láttam, hogy ezek nem csak jól néznek ki, de még kényelmesek is. Honnan tudom? Anyának évek óta van egy rider papucsa, felvettem, nagyon kényelmes. Ezen kívül ez évekig papucs, tehát megéri a pénzét. A másik márka, ami szimpatikus az a grendha, de ők a csinosabb vonalat képviselik. Ami nagyon tetszik, mint strandpapucs, az ipanema.

Egy térben a nappalival

olasz étkezőasztalEgyre többen gondolják úgy, hogy a nappalit egybenyitják az étkezővel. Ezzel hatalmas családi teret hoznak létre olyat, ahol mindenki kényelmesen együtt lehet, ahol senki sem marad le semmiről. A közös tér azonban különböző bútorokat kíván. Bútorokat, melyek nem csak hangsúlyosak hanem kényelmesek is. Bútorokat, melyek igazán összeillenek, különböző funkciójuk ellenére is egységesek. Egy étkező aztal vagy olasz étkezőgarnitúra megegyező stílusú ülőgarnitúráért vagy kanapéért kiált. A legjobb az, ha egy webáruházban keressük és találjuk meg az összenyitott helyiségek minden új bútorát. Így egységes látványt, egységes stílust nyújthatnak majd. Az online böngészés és vásárlás a lehető legkényelmesebb módja a lakberendezésnek. Gyors, rugalmas, időt kímélő, a legnagyobb választékot biztosító és a legjobb árakat adó. Nyissuk össze bátran a helyiségeket, teremtsünk egy nagy, közös családi teret otthonainkban és rendezzük be egységes stílusban!

Gél lakk induló készlet díszdobozban

gél lakk induló készletMi is lehetne jobb ajándék egy hölgynek mint az, ha ezetnúl Ő maga lehet majd a saját manikűröse! A gél lakk induló készlet tökéletes ajándék lehet azoknak, akik szívesen és gyakran festik a körmeiket és akiket szeretnénk megkímélni attól, hogy folyamatosan drága szalonokba járjanak egy újabb és újabb színért vagy mintáért. Az induló készletet a webáruház díszdobozban küldi el a számunkra, így nem csak praktikus, de igen mutatós is lesz majd az ajándékunk. Az otthoni tartós körömfestés, a gél lakkozás egyszerű és könnyen megtanulható, ezért ajándékozzuk bátran az első lépésekhez szükséges csomagot a barátnőinknek, a szeretteinknek, ismerőseinknek és kolléganőinknek. Remek meglepetés lehet születésnap vagy névnap alkalmából. Szép és praktikus ajándék minden alkalomra. A webáruház és a futárszolgálat segítségével könnyen titokban tarthatjuk meglepetésünket a nagy napig. Ajándékozzunk tartós megoldást a körömlakkozásra!

MBT cipő javítása mesterekkel

mbtTartásjavítás, hátfájás enyhítése, kalóriaégetés és folyamatos izomstimulálás. Akinek van gördülő talpú cipője, az tudja jól, hogy mindezt lépésről lépésre élvezheti. A speciális cipők méltán lettek népszerűek és ma már nyáron sem kell nélkülöznünk ezeket a pozitív hatásokat. A gyártók könnyedebb szandálokat és papucsokat is kínálnak a melegebb hónapokra a számunkra. Mint minden cipőnél, ezeknél a speciális lábbeliknél is természetes igényünk az, hogy   minél hosszabb ideig tudjuk viselni. Az MBT cipők javítása nagy szakmai tudást igényel. Nem minden cipész tudja megfelelően elvégezni a szenzor cseréjét, a különleges talpalást és az egyéb javításokat ezért nem mindegy az, hogy melyik cipészműhelyt bízzuk meg a javítással. Érdeklődjünk, tájékozódjunk az interneten, és ha szükséges, utazzunk egy kicsit ahhoz, hogy valóban hozzáértő kezekbe adhassuk nem éppen olcsó cipőinket. Megfelelő munkával, hozzáértéssel és jó minőségű cipőkellék anyagokkal a cipész újjávarázsolja majd lábbelinket és így a kedvenc gördülő talpú cipőnk, papucsunk vagy szandálunk újra sok ideig lépésről lépésre kiszolgál majd bennünket.

Keresztelő ajándéknak szánt holmikat

naszajandekEgy házaspár életében az esküvő után a következő mérföldkő a gyermekvállalás. Ez így van a mi esetünkben is. Lassan másfél hónapja vagyunk házasok. Korábban is foglalkoztatott minket a gyermek gondolata, de még nem voltak olyan körülmények, amihez gond nélkül bevállaltunk volna egy gyereket. Most viszont lassan kezdjük megteremteni azt a légkört, ahova most már jöhet a csöppség. Jöhetne, ha nem lennének egészségügyi gondjaim. Az ember megold egy problémát, aztán jön a következő. De azon leszek, hogy ezt az akadályt is legyőzzem és rokonaim hozhassák a keresztelő ajándéknak szánt holmikat. Most jelenleg nem sok más cél lobog a szemem előtt, mint a baba. Megpróbálom az orvosok tanácsait megfogadni, emellett a stresszt is kerülöm, amennyire csak lehet a mai világban. Hozzáállás kérdése az egész. A célért megéri. Számunkra ez lenne a legnagyobb ajándék most. Semmi sem lehetetlen, kitartás kell és alázat. Le kell mondani olyanról, amiről eddig nem akartam. Most megteszem, mert muszáj, és mert szeretném.

Nike air max cipők vidám szinekben

nike air max futócipőPár évvel ezelőtt tört be a piacra a nike air max cipőkollekció. Ez nekem első ránézésre tetszett. Sajnos nem próbáltam, de sok embertől hallottam, hogy nagyon kényelmes. A nike air max nagyon hódít a világon mindenhol. Úgy gondolom, hogy nem véletlen, hiszen a kényelem és az egész napos komfort érzet jut róla mindenkinek eszébe. De mi is pontosan ez a nike air max? A cipőkben egy nagyobb méretű légpárna található a sarokrésznél. Ez a légpárna nagymértékben lecsökkenti a gerinc terhelését járás közben. Teljesen más érzés járni ebben a cipőben. Férjemnek van, de én dacból azt mondtam, hogy nekem nem kell semmi ennyiért, mert éppen divat, de nagy valószínűséggel ez rossz döntés volt és butaság, hiszen nekem is jó lett volna. De nem baj, nincs minden veszve, hiszen rátaláltam egy webáruházra, ahol csak nike dolgokat lehet venni. Itt számos air max cipő közül választhatok. Rászánom magam, hiszen férjem minden nap elismétli, hogy iszonyatosan jó benne járni és az egész napos rohanás után sem fáj benne a lába. Végignézve a sportdivat.hu oldalt találtam nem is egy air max cipőt, amit szívesen hordanék.

Adótanácsadás felkészítés a vállalkozáshoz

adótanácsadás1Korábbi cikkemben írtam a határidőkről, de kihagytam párat. Május 31-ig kell leadni a társasági adóbevallást és el kell készíteni a beszámolót. Szintén ez a dátum az iparűzési adó bevallás határideje. A megelőző év beszámolóját elektronikus úton kell közzétenni, mely az idei évtől illetékmentes. Az előbb említett határidők a cégbejegyzésre kötelezett adózókra vonatkoznak. Ezen túl a civil szervezeteknek is most kell számot adni a megelőző év működéséről. A közhasznú szervezeteknek elektronikus formában, az egyéb szervezeteknek pedig papír alapon kell benyújtani beszámolóját. Minden évben döntenünk kell az adónk 1 százalékáról és remélem sokan, felajánlják egyes szervezeteknek…stb. A felajánlott 1 százalékokról is el kell számolni ezeknek a szervezeteknek. Most, május 31-ig a 2014. évben juttatott személyi jövedelemadó 1 százalékról kell a társadalmi szervezeteknek beszámolni. Ez egy cégvezetőnek nyilván a fejében van, de azért egy könyvelő jobban tudja ezeket a határidőket. Egy jó könyvelőn cégünk fél sikere múlhat.

Körutazás limuzinnal

limuzin bérlésA nyár esti kivilágított Budapestet nektek is látnotok kell! A limuzin bérlés Budapesten olcsón is lehetővé teszi ezt a számotokra! A kedvező árak mellett igazi luxus élményt is kaptok! Behűtött pezsgő vár majd rátok az autóban és kezdődhet a körutazás! Budapest legszebb pontjain állhattok majd meg egy kis fotózásra és egy kis városnézésre. Az autóban szólhat a zene, a tetőablakon át pedig utazás közben is megcsodálhatjátok a lenyűgözően szép fővárosunkat. Egy igazi, limuzinos este várhat rátok! Az online foglalás a nap órájába elérhető, így otthonról, kényelmesen tervezhetitek meg ezt a csodálatos estét. A körutazás végét zárjátok le egy finom vacsorával valamelyik elegáns étteremben! Legyen igazán egyedülálló ez az este, legyen egy életre szóló élmény! Egy fantasztikus élmény, melyről készítsetek minél több fotót és videót. Az autóban, a limuzinnal és a legszebb helyekkel! Tegyetek egy fantasztikus körutazást egy igazán elegáns limuzinnal a nyáron Ti is a fővárosban!