Tag Archives: cég módosítása

A cégmódosítás menete

cégmódosítás

cégmódosítás

A mai bejegyzésemben a cégmódosítás menetéről fogok részletesebben írni. Ahogyan azt már tudjuk mindannyian a cégmódosítás annyit tesz, hogy van egy vállalkozásunk, aminek valamely bizonyos adatát módosítani kell. Mindezt csak már meglévő cég esetében tudjuk megtenni, hiszen, ha most létrejövő cégről beszélnénk, az még semmilyen körülmények között sem lehetne cégmódosítás, hiszen még nincs egy valós létrejött cég, amely életképesnek mondható. Az adatok módosulása során minden átvezetett adat bekerül a cégjegyzékbe. Tehát látjuk, hogy mely adat változott és miről. Az egyik nagyon jó példa a tevékenységi kör. A tevékenységi körnek a módosulása nagyon sok féleképpen történhet. Igazából mind attól függ, hogy milyen tevékenységi kör és hova lett bejegyezve. Amennyiben változás történt, vagy változás fog történni a vállalkozásában, és ehhez cégmódosítás szükséges, keresse fel a topcegalapitas.eu oldalt, ahol szakemberek nyújtanak ebben Önnek segítséget, így nem Önnek kell a hivatalos ügyeket intéznie!