Senkinek sem könnyű elszakadni attól a környezettől amelyben a gyermekkorát töltötte. Nekem sem volt az amikor főiskolára mentem, de tudtam, a régi dolgok ugyanott maradnak, a saját életem megalapozásához pedig ki kell mozdulni, hiszen a kisvárosban főiskolát az én kedvemért nem fognak nyitni. Alig tizennyolc évesen tehát a főváros felé vettem az irányt, ahol „újszülöttként” azt sem tudtam merrefelé induljak, ha szeretnék elintézni valamit. Az első előadásom előtti napokat éppen ezért a környék megismerésével töltöttem. Gyorsan felmértem, melyik boltba a legcélszerűbb menni, hol találok gyógyszertárt és melyik pékségben van a legfinomabb kenyér, arra azonban  nem gondoltam, hogy célszerű lenne a fogorvosi rendelőnek is utánanézni, hogy tudjam merre induljak, ha fájdalmam van. A sors azonban gyorsan felhívta figyelmemet erre a hiányos tudásra, így egy reggel az iskolai pad helyett a számítógéphez ültem le, hogy rátaláljak arra az óbudai fogászatra, ahol a legrövidebb várakozással meg tudják vizsgálni fogamat.