Autószerelési eszközök, járművek ellenőrzéséhez

adapterperemezohoz05mm93163-160x160-0Többször is jártam már autószerelő műhelyben a kocsimmal sajnos és minden alkalommal meg kell állapítanom, hogy számomra teljesen átláthatatlan és érthetetlen az autószerelők által használt szaknyelv (amit persze a legtöbb pasi születésétől megért). Nekem ugyanolyan traumát okoz az olajszint jelző lámpa felgyulladása mint a kerék kitörése, vagyis egyikkel sem tudok mit kezdeni abban a percben, ezért mindkét esetben előveszem telefonomat és szakembert hívok. Férfi barátaim számára ez rendkívül furcsa, hiszen többször mindössze annyi lett volna a feladat, hogy olajszintet ellenőrizzek és megfelelő olajat töltsek autómba. Mivel nem értek hozzá számomra logikus, hogy szakember kezébe adom a slusszkulcsot, aki a megfelelő autószerelési eszközökkel megkeresi és megjavítja az autót. Számomra ez természetes, mint ahogy az is, hogy a legkisebb meghibásodás esetén is beviszem a szervizbe és nem használom még kilométereken keresztül, hogy később is biztonságosan tudjam használni országos útjaim során.

Leave a Reply