Tag Archives: irodabútor ár

Irodabútor Webáruház széles választéka

irodabútorEgy budapesti irodahelyiségbe költöztünk néhány hete, ahol hatalmas a tér, de sajnos felfelé és nem oldalra. Ez bizony megnehezítette a berendezkedést, hiszen vannak irodabútorok, melyeket nem tehetünk egymásra a jobb helykihasználtság érdekében. Főnököm szerint ugyanis az a megoldás, hogy fölfelé kell terjeszkedni. Hogy bebizonyítsa igazát azonnal el is kezdett pakolni. A szoba közepére állította az íróasztalt és a forgószéket, alárakott egy szőnyeget (bevallom nem értem mi a funkciója), majd az iratszekrényeket kezdte egymás tetejére pakolni. Azt megállapította, hogy az iratszekrények masszavitása maximum egy-egy szekrényt enged a másik tetejére. Örömmel nézegette munkája eredményét, azt azonban nem látta be, hogy ha erősek lennének az irodabútorok akkor sem tehetnénk még egy sort, hiszen az abban lévő iratokat egyikünk sem érné el. Így is lesz olyan nap, amikor másból sem fog állni a munkaidőm csupán létrára mászásból, hiszen a felső fiókokat kolléganőmmel együtt csak így fogjuk elérni.